BABARINKÓT SENKI SE ÉRTI

- Uccá! Hadd fújjon a szél! - mondta Babarinkó és oldalra nyújtott kezekkel bukdácsolt a fűcsomókon. Repülőgépet  játszott?  Lodi rögtön rávágta, amit ilyenkor szokott:

- Babarinkót senki se érti.

Az unatkozás zavartalanul folytatódott tovább. Lodi homlokáról fölnyomta gomba kalapját, hogy jobban lásson. Leült egy fa tövébe, kerek mohavánkosra, és egy fűszálat kezdett el rágicsálni, hosszú orrával olykor meg-megpöckölte. Nézte a többieket, várta, hogy kitalálják, mit játszanak.

Színke egy cérnaszálra kötött bogarat sétáltatott. A bogár nem nagyon akart pórázon sétálni, megmakacsolta magát, és nem mozdult. Színke türelmetlenül húzogatta. Kicsit énekelt neki, kérlelte, de nem sokat számított.  Színkének világoskék pamutfonal haja volt, és nagy mézszínű szemeivel hatalmasakat tudott pislantani.

Babarinkó dugta ki kerek mackópofáját egy faág mögül és azt mondta:

- Minden minden menne már!  

Mire Lodi megjegyezte:

- Babarinkót senki se érti.

Negyedik társuk Fott, szürke volt és szögletes, mintha fekete kartonból hajtogatták volna, amit kiszívott a nap.

- Ne kényszerítsetek! Tudjátok, hogy a fottok nem beszélnek! Találjátok ki ti, hogy mit játszunk!- mondta és beleült egy száraz falevélbe. Ő mindig attól félt, hogy nedvesség éri. Nem szerette még a harmatot sem, mert vizes lesz a papírlába tőle. A fottok már csak ilyenek!

Ötödik társuk Szirmó a macskatündér. Fején koszorú, testét földig érő, hófehér csipke menyasszonyi fátyol borítja. Szirmó kecses és ravasz. Kiszámíthatatlan és megbízhatatlan. Azt állítja, a fátyla varázsfátyol, de még senki nem látta, hogy varázsolt volna vele.

Jobbról a bozótból hirtelen nagy törtetés, töfögés hallatszott. Dübörgés és csámcsogás közepette megjött egy óriás sün. Persze csak az apró manó-népnek volt ő óriás. Megállt és végignézett rajtuk. Babarinkó ekkor már a mohán heverészett. Egyik könyökére támaszkodva kissé felült és rosszalló hangsúllyal azt mondta:

- Édes fiam!

A többiek azonnal rávágták, mintegy magyarázkodva a sünnek:

- Babarinkót senki se érti!

Hanem most vették csak észre, hogy a sün egy kirágott dinnyehéjat cipel a tüskéin. Kérte is őket rögtön, hogy szabadítanák meg  fölösleges terhétől!

No végre, volt mit csinálni! Hosszan bajlódtak vele, mire sikerült leszedni. De aztán megérte a fáradtságot! A sün is boldog lett, nekik meg került egy nagyszerű hinta, vagy csónak, vagy mi. Hosszú fűszálat fűztek a két csücskéhez, fölerősítették egy fa ágára, mintegy függőágyat. Mind az öten belefértek. Ott ültek hát benne, a szél meg ide-oda himbálta őket. A manók nagyszerűen szórakoztak. Egy ideig. Amíg el nem unták. Akkor a hosszú orrú, gomba kalapos Lodi odaállt Szirmó, a macskatündér elé, és azt mondta:

-Varázsolj most a fátyladdal! Tedd, hogy ez a mi bárkánk repülni tudjon! Ha olyan nagy varázsló vagy!  

No ezen a többiek is fellelkesedtek, mind kérlelni kezdték. Szirmó először még szorosabbra húzta a fátylat maga körül, jelezve, hogy ő hallani sem akar ilyesmiről. Aztán mégis beleegyezett. A “bárka“ oromcsúcsához kötötte koszorúját, a szél egy libbentéssel vitorlává dagasztotta a fátylat, és a varázslat megkezdődött. A csónak eloldódott és a langyos levegőben úszni, lebegni kezdett. Apró légáramlatok irányították föl, föl, egyre magasabbra. A manók álmélkodtak: sok furcsát láttak ők már manóéletükben, de ilyet még soha!

Szirmó büszkén állt, fehér bundáját hullámokban fésülte a szél. Fott zörgött, mint a papír, kicsit félt. Lodi a sapkáját fogta, nehogy elvigye a huzat. Színke nagyokat pislogott, úgy csodálkozott. Babarinkó egész lassan ezt ismételgette: pity....pity....pity... Mire a többiek mind ezt gondolták: Babarinkót senki se érti!

Már elhagyták az erdő rengeteg lombját és szálltak, emelkedtek még mindig egyre feljebb. Úsztak az ég végtelen, kék tengerében. Sok bogár, pitypangvirág esernyője repült el mellettük, találkoztak szitakötővel, és néha egy arra repülő madár nézte meg különös csónakjukat. Szédületes, lélegzetelállító volt a magasság. A lemenő nap először sötétaranyra festette a levegőt, majd izzó narancssárgára változott, aztán egyre sötétebb kék lett. Eluralkodott a csendesség, fölragyogtak a csillagok a sűrű sötétben, mint apró, sárga lámpások. Már közöttük úszott a dinnyehéj-csónak, ügyesen lavírozott, ha némelyiknek mégis nekikocódott, az visszhangos, pengő hangot hallatott.

A manók olyan szerencsések voltak, hogy még a ködszakállú csillagpucoló óriást is megláthatták, amint marokra fogott felhőpamacsával éppen egy csillagot fényesít. Tíz szem sorakozott a hajó szélénél, éppen hogy csak kilátszott, úgy lesték a csodát. Lassan elhaladtak mellette,  Babarinkó tovább pittyegett, és egy légből lekapott pitypangfújókával játszott. Forgatta, mint egy esernyőt.  Sokáig haladtak így, a pittyegő némaságban, mikor egyik oldalon megpillantották a Göncöl szekeret. Egy óriási csillagokból összetákolt szekér az égben! Kerekei, rúdja, mind roppant nagy.  Mióta áll itt a kongó némaságban? Ki felejtette itt az idők elején? A pici bárka lassan elúszott mellette. A másik oldalon egy hatalmas tyúkanyó gubbasztott, körülötte apró sárga csillag-csibéivel. Ő volt a Fiastyúk. Megcsodálták és tovaszálltak, hosszan úszva a bársonyos kék-fekete térben, a csillagok között.

Mígnem egyszer valami fehéres fényt láttak, olyan sűrűn tömörültek a csillagok, hogy fényük már- már fehéren világított, mint csorgó tej-folyam. Ez volt a Tejút: vakító patyolat hömpölygés, ameddig a szem ellát.  A kis bárka rá is kanyarodott, vidáman, himbálózva haladt tovább.

Ám a Tejút túlságosan fényes volt a manók szemének, így be kellett, hogy csukják. Alig csukták be, el is aludtak.

Így esett, hogy azt már nem tudják, hogy a Tejútról hogyan keveredtek haza.

Jócskán hasukra sütött a nap, mikor felébredtek. Otthon voltak már, a dinnyehéj-bárka a fa tövében pihent, pont ott, ahonnét elindultak. Nagyot nyújtóztak és sorban kiugráltak a földre. Fejük még kótyagosan őrizte a csodálatos utazás álomszerű emlékét. Szirmó büszke volt fátyla tudományára, bár most féltékenyen nézte Babarinkót, aki egy óvatlan pillanatban megkaparintotta, magára csavarta úgy, hogy csak két pici mackófüle, és fekete pont szemei látszottak ki a hófehér csipkéből. Így mókázott, szaladt ide-oda.

Szirmó puha mancsával csak legyintett: Hiába! Babarinkót senki se érti.