2017. november 19., vasárnap

NINCS VÍZ A VÉCÉBEN!

Nem kis erőfeszítésembe került öt évesen, hogy közösségbe szokjak. Óvoda nálam kimaradt, ezért egy év iskolai előkészítővel kezdtem. Alig emlékszem másra, mint hogy állandóan olyan ügyekre kell figyelnem, amik idáig nem is léteztek: Megjegyezzem melyik folyosón lóg az esőkabátom, egyáltalán az, hogy eszembe jusson a kabát akkor is, ha délután már hét ágra süt a nap. Figyeljek az órán, csengetéstől csengetésig, akkor is, ha unalmas. Ez nem is sikerült, ekkora önfegyelmem sosem volt. Mindig menjek egy csapat gyerekkel más más osztály termekbe, mert állítólag közéjük tartozom. Próbáljak mindenféle, ráadásul nem is kötelező feladatokkal piros pontokat, csillagokat szerezni, mert annak örülnek a szüleim! Ha meg kedvemre firkálgatok a füzetembe, annak nem örül senki! (Csak én?) Minden olyan beszabályozott lett, pár nap után már tudtam, hogy átvertek azzal, hogy “meglátod milyen jó lesz!”, már tudtam, hogy utálni fogom. De nem volt mit tenni! Azért akadt olyan is, amit kicsit szerettem. Például a rajz órákat, a földrajz és az ének órákat. Ez utóbbit csak az első években, amíg kórus válogatáson Boros Éva néni azt nem mondta, hogy hamis. Tartalékhoz tettek, de én megsértődtem, és többet nem énekeltem. Mi az, hogy hamis? Nem valódi? Nem is értettem, de elkezdtem szégyellni. Amúgy sem voltam az a fajta gyerek, aki folyton hangicsál. Szüleimet többször behívták, kérdezgették, hogy mért nem beszél ez a lány? Két nővérem, egy harmadik, és egy ötödik osztályos, már jó hírét vitték családunknak, szorgalmas, jól tanuló diákok voltak. Én meg nem túl szorgalmas, és nem is jól tanulós, hanem elbámészkodós, túlságosan csöndes.
Legelső torna órán történt, hogy a végére már csak fogócskát osztott a tanár, valami megbeszélnivalója akadhatott egy kollégával, mert kicsit távolabb állt, nem figyelt ránk.
Volt egy nálunk három fejjel magasabb cigánylány az osztályban,  már kétszer bukott, égimeszelőnek tűnt mellettünk. Koszos, rossz szagú rongyokban járt, még sosem láttam hozzá hasonlót, irtózattal néztem, és féltem is tőle. Azon a fogócskázós torna órán valószínűleg megint elbámészkodtam valamerre, mert egyszerre csak ott termett ez a félelmetes cigánylány, és beleüvöltötte a fülembe, hogy: Nincs víz a vécében! Majdnem elájultam, úgy megijedtem, ez tetszhetett a cigánylánynak, mert megint közel hajolt, és megint rám ordította: Nincs víz a vécében! Fekete szemei kidülledtek a kiabálástól, fekete bozont haját égbe emelte a szél, hosszú kezeit tekerte, így hadonászva szaladt körbe körbe, mint egy elszabadult malomkerék. Ijesztgette a pisiseket. A lányok sikítva menekültek, de még a fiúk is féltek tőle! Két lépéssel, egy ugrással mindenkit elért, közben vadul kiabálta, hogy Nincs víz a vécében!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése